2010. november 29., hétfő

Leonar3Do most megfogtalak!

Múlt hét kedden (nov. 23-án) 13:00-kor egy egyedülálló, a tervezésben is alkalmazható 3D alkalmazás bemutatóján vettem részt a Nyugat-magyarországi Egyetem B épületében. Az előadást a NYME FMK Terméktervezési és Gyártástechnológiai Intézete szervezte. A fantasztikus alkalmazás pedig nem volt más, mint Rátai Dániel találmánya, a Leonar3Do. Szerintem Dávidról már mindenki hallott, ő az a srác, aki színes szemüvegben és talpig LEDben bűvöli a számítógép monitorát egy varázsvessző segítségével. Itt látható:

Rátai Dániel és az őskütyü
Rátai Dániel találmánya, a Leonar3Do 2005-ben tarolt az Intel által évente rendezett International Science and Engineering Fair (ISEF) tudományos rendezvényen, hét nagydíjból hatot be is söpört. A háromdimenziós munkakörnyezetet biztosító készülék azóta is folyamatosan fejlődik. A Leonar3Do egy PC környezetbe integrált 3D virtuális modellező eszköz, mely segítségével a felhasználó azonnal térben tervezhet, szerkeszthet. Az eszköz további nagy előnye, hogy nem csak 3D-s tervezést tesz lehetővé, hanem rendelkezik azokkal a perifériákkal, melyek segítségével a megjelenítés is valóságos és térbeli látványt nyújt.
Aki mégsem ismeri a terméket azoknak érdemes az alábbi videót megnézni:

A magyar virtuális valóság rendszer

A bemutatót maga Rátai Dániel tartotta 3D-ben. Bizony, a prezentáció is 3Ds volt stílszerűen, amit a közönség polárszűrős szemüvegekkel élvezhetett egész jó minőségben a LeoConf segítségével. Az előadás érdekes volt, bár néhol a 3Ds hatások zavartak, nem igen adtak sokat hozzá Dániel mondanivalójához. Alig vártam már, hogy a néhol unalmas felvezető körök után magát a Leonar3Dot lássam akcióban. És igen, amikor a kivetítőn megjelent a LeoWorld alkalmazás akkor teljesen le lettem nyűgözve. Fantasztikus volt. Az a poligon optimalizáló algoritmus nagyon baba a gyurmázó részben.

LeoWorld - valós idejű poligonoptimalizáció

Csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni a fejlesztőcsapat teljesítményéről. Dániel egyébként rendkívül szimpatikus fiatalember benyomását keltette, minden szaván és mozdulatán látszódót a Leo iránti szeretete. A bemutató zárásaként az érdeklődők ki is próbálhatták az eszközt. Természetesen ezt én sem hagyhattam ki. A teszt elég meggyőző volt. Egy két gondolat róla.

A Leo és Én, meg Dániel a feltaláló
Először is a Leo aktív szemüvege sokkal jobb, mint pl. az nVidia 3D Vision megoldása. Mindenki higgye el, hogy igen, egy magyar cég jobb aktív szemüveget készít, mint a nagy nVidia. Hogy mennyivel? Sokkal! Hogy honnan veszem ezt? Mert van egy ilyen 3D Vision cuccunk. A Leo szemüvege tiszta, vibrálásmentes, világos képet ad. Piros pont érte. De ami ezután jön, az maga a csoda…vagyis a madár. A madár nem más, mint az egér térbeli változata. Az igaz, hogy a sztereoszkópia nem új találmány, de az már igen, hogy az agyunkban keltett vizuális élménnyel interakcióba is tudunk lépni! Igen, a madár olyan fantasztikus, olyan természetes eszköz, hogy ennél jobb megoldást nemigen tudok most elképzelni. Én szeretnék majd Logitech vagy Microsoft Bird-őt vásárolni a közeljövőben. Mert, hogy lesz ilyen, az már szinte biztos. A szemüveg (amivel a fejkövetés is történik) és a madár együtt olyan térhatást biztosít, ami egyszerűen leírhatatlan. Tényleg! És higgyétek el, elég kritikus vagyok ilyen téren, mert már láttam pár megoldást. Egy hihetetlenül nagy virtuális munkakörnyezet alakul úgy ki a szemünk előtt, hogy a monitort mint tárgyat szinte már nem is veszi észre az agyunk! Az egyik tesztelő, a madár csőrét majdnem beletörte a monitor síkjába…

Összegzés


Ok, de mire jó mindez? Szinte bármire. Miden vágyam egy izgalmas point and click alapú kalandjáték, ahol a 3Ds térben a madárral terelgetem a főhőst. Vagy én szeretnék lenni a következő nagy hadvezér egy real time stratégiában ahol a 3Ds terpesztalon commandirozom az egységeimet. StarCraft 3D! A másik nagy terület amire szívesen használnám, az a CAD. Igen, igen, igen. A madárral valóban lehetséges lesz a pontos rajzolás és modellezés. Csak megfelelő szoftvert kell készíteni, mondjuk a Google SketchUp programja nincs messze a megoldástól. Aztán képzeljük el a Google Maps-t full 3D-ben, a jövő desktop GIS rendszerei sem hagyhatják ki a Leonar3Do platformot. Jah, igen, mert a Leonar3Do nem csak egy jópofa kütyü kérem, hanem egy kész platform, amire bárki fejleszthet szoftvert. Az SDK már elérhető, így minden adott ahhoz, hogy a programozók minél egyszerűbben illeszthessék alkalmazásaikat a Leonar3Do platformjához, a meglévő OpenGL ismereteik felhasználásával.

A Leonar3Do bemutató

Én nem hittem volna, hogy a Leonar3Do ennyire jó. Hogy tényleg ennyire használható eszköz. Aki nem érti, hogy miért van mindenki megörülve a Leoért annak csak annyit tudok mondani, hogy üljön le elé, és próbálja ki. Hogy nekem lesz ilyenem egyszer, az már szinte biztos. És még egy apró adalék, a Leo 100% magyar termék, nem csak szellemileg de Made in Hungary! Higgyétek el, szeretnék rosszat írni róla, de nem tudok. Végül pár link amit érdemes meglátogatni:

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése